Nem sokkal azután, hogy aktívan dúláskodni kezdtem, elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy masszázzsal is támogathatnám a hozzám forduló várandósokat. A masszázs jótékony hatásait a szüléskísérések alkalmával már megtapasztaltam. A vajúdás során alkalmazott masszírozás ugyanis nemcsak egyike a természetes fájdalomcsillapítási technikáknak, hanem mint figyelemmel teli érintés, a természetes oxitocin felszabadulását is segíti, ami nem más, mint a szülés egyik nélkülözhetetlen hormonja.
Dúlaként nagyon fontosnak tartom, hogy bizalmi kapcsolatot alakítsak ki az általam kísért párral, és hogy segítsem megteremteni azt a biztonságos légkört, ahol könnyen bele tudnak engedődni a szülés folyamatába. Hiszen a szülés az elengedésről (is) szól, amihez hozzájárul, és amit nagyban támogat a bizalmi és a biztonságos környezet. A személyes beszélgetéseken, konzultációkon túl azt éreztem, hogy a masszázs is egy olyan alkalom lehet, ahol a bizalom egy másik szinten is épül köztem és az anya között. A várandósság alatt történő masszírozás ugyanis nem csak az esetlegesen fennálló panaszokat enyhíti, harmonizál, de nyújtja a bizalmi kapcsolat kialakulásának lehetőségét, egyfajta „megismerkedést” az érintések szintjén.
És ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkit megmasszírozok, aki velem készül a szülésére és azt sem, hogy csak olyanokat masszíroznék, akit kísérni is fogok. Ebben maximálisan alkalmazkodom a kismamák igényeihez. Mégis látok abban egy kapcsolati többletet, ha valakit nem először, hanem, már mint „régi ismerős” érintek a szülőszobán.
Kép forrása: http://www.korokan-kismamamasszazs.hu
Mindezen indíttatásoktól vezérelve múlt év decemberében elvégeztem a KoroKan Nemzetközi Oktatási Központ képzését, majd a tavasz folyamán rendületlenül masszíroztam, hogy teljesítsem az előírt gyakorlati óraszámot. Március végén aztán levizsgáztam és megszereztem az oklevelem. Azóta masszírozok és újra meg újra jó érzéssel tölt el, amikor a masszázs végén elégedett, kisimult kismamák néznek vissza rám, akik számára enyhülést nyújtott a masszázs fennálló panaszaik terén, vagy épp hozzásegítettem őket ahhoz, hogy ellazuljanak és töltekezzenek.
Hááát, csak gratulálni tudok! Igazi profi honlap, szívvel-lélekkel megtámogatva!
Példamutató vagy és én nagyon büszke:…RÁD!
Köszönöm, szép hétvégét. KoroKan Ibolya:-)