Magamról

Sárdi Annamária vagyok, szülésfelkészítő és szüléskísérő dúla.

A várandósság és a szülés/születés témájához 2007-ben kerültem közel. Ekkor vártam az első gyermekemet és azt tapasztaltam, hogy míg a testem fizikai változásait több szakember is figyelemmel kíséri (orvos, védőnő, szülésznő), addig a kérdéseimmel és a lelki változásaimmal, vívódásaimmal nem találtam (meg)értő fülekre. Aztán megszületett a fiam és rádöbbentem arra is, hogy milyen kitüntetett pillanat életet adni és megszületni. És hogy, egyértelműen van létjogosultsága a szülés és megszületés minőségéről beszélni. Nem mindegy ugyanis, mi és hogyan történik azokban az órákban, hiszen hosszútávú hatással van mind a nő, mind a kisbaba, mind az egész család életére, jóllétére.

A három – egymástól nagyon eltérő – várandósságom és szülésélményem világítottak rá arra, hogy kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a 9 hónap alatt milyen támogatásban van részünk. Kulcsfontosságúnak tartom, hogy ebben az időszakban legyen mellettünk valaki, akihez bizalommal fordulhatunk, aki meghallgat bennünket, akinek feltehetjük a kérdéseinket, aki segíti a felkészülésünket. Az első várandósságomnál még nem tulajdonítottam mindezeknek nagy jelentőséget, a másodiknál és a harmadiknál annál inkább. Szültem felkészülés nélkül, az orvosban bízva, szültem felkészülten, a babámban és önmagamban bízva, szültem császármetszéssel, szültem császármetszés után hüvelyi úton, szültem háborgatva és szeretettel támogatva.

Dúla lettem, mert a személyesen átélt, illetve a közvetve szerzett tapasztalatok megerősítettek abban, hogy a szülés és a megszületés élménye kulcsfontosságú az ember életében és támogatni szeretném mindazokat a gyermeket váró párokat, akik hasonló érzik. Szívesen támogatom őket egyéni felkészülésük során, állandótámogató jelenléttel a szülés óráiban  és  személyre szabott gondoskodással a gyermekágy idején.

Képzéseim:

Békés Emőke – önismereti és motivációs tréning (2012)

Békés Emőke – dúla alaptréning (2012)

Békés Dúlaműhely – 150 órás dúla továbbképzés (2014)

CEDH Homeopátiás Egyesület – klinikai homeopátiás alaptanfolyam (2012)

Szoptatásért Magyar Egyesület – Korszerű szoptatási ismeretek továbbképző tanfolyam (2012)

Vadaskert Alapítvány – A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára c. továbbképzés (2012)

KoroKan Oktatási Központ – KoroKan kismama masszázs tanfolyam (2013)

Singer Magdolna – Támasznyújtás pre- és perinatális veszteség esetén (2014)

Primavera Akadémia – Várandósság, szülés, gyermekágy – aromaterápiás tanfolyam (2014)

Tauffer Vilmos Továbbképző Tanfolyam – Alternatívák a várandósság alatt és a szülészeti gyakorlatban (2014)

Rebozo – A kapcsolatok szövedéke workshop (2014)

Tauffer Vilmos Továbbképző Tanfolyam – Császármetszés, sok vagy kevés? (2015)

Tauffer Vilmos Továbbképző Tanfolyam – Várandósság és gyermekszülés a XXI. században (2015)

Traumákon innen és túl / Műhelymunka a természetes, egészséges folyamatok támogatásáról Michaela Mrowetz kísérésével (2015)

EMMA Vonal önkéntes képzés – EMMA Egyesület (2015)

PAF – Bábapaletta – workshop Geréb Ágnessel (2016)

PAF – Természetes szülés workshop (2017)

Gyerekkori szexuális abúzus túlélők szüléskísérése workshop (2018)

Anyatejút Tudásközpont – Szoptatási tanácsadási gyakorlati képzés (2018)

Két napos továbbképzés Ina May Gaskin-nel (2018)

Szülés tegnap, ma és holnap – Workshop Michel Odent-nal (2018)