Szülés

Minden szülés más. Egyedi. És ami biztos: a legkevésbé sem írható le olyan klisék segítségével, ahogy azt a filmeken látjuk.

De mégis milyen? Nehéz erre a kérdésre választ adni. Kevés nőnek adatik meg manapság a mi kultúránkban, hogy saját szülését megelőzően jelen legyen más asszonyok szülésénél. Így saját tapasztalat híján, mások elmeséléseire tudunk csak hagyatkozni.

Ezek a történetek sok esetben a szenvedés és a fájdalom fogalmai köré szerveződnek. Fontos ugyanakkor tudnunk, hogy a szülés nem kell, hogy ilyen legyen! A szülés egyik fontos állomása a nőiségünknek, felfoghatjuk úgy is, mint beavatást az anyaságba.

Sokat tehetünk a jó szülésélményért azzal, ha tudatosan készülünk rá. A szülés nem olyan folyamat, amibe érdemes minden előzetes felkészülés nélkül belesodródnunk. Jó, ha feltérképezzük a lehetőségeinket, informálódunk, mert csak ezek után tudunk felelősen dönteni arról, hogy hogyan, milyen körülmények között szeretnénk világra hozni gyermekünket.

Dúlaként már a szülést megelőzően, a felkészülés időszakában segítségedre lehetek (ld. Várandósság), és elkísérhetlek a szülés óráiban is.

A vajúdás idején megszakítás nélkül melletted vagyok attól a pillanattól kezdve, amikortól szükséged van rám. A szülésben és a szüléstámogatásban jártas személyként érzelmi és fizikai támaszt tudok nyújtani neked.

Fontos tudnod, hogy jelenlétem nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a párod is melletted legyen. Tapasztalatok szerint a dúla jelenléte nemhogy gátolja, inkább elősegíti a szülőpár egymásra hangolódását, illetve az apa bevonódását a szülés folyamatába. Ha többet szeretnél tudni arról, hogy mit tehet érted egy dúla, itt utána olvashatsz: A dúlákról.